A só hatása_blog Cover

A só hatása a szervezetre a típusától is függ

A só hatása a szervezetre egyesek szerint negatív, mások szerint azonban pont hogy inkább pozitív. Mivel mindkét oldal számos érvet felsorakoztat, ezért nem csoda, ha az átlagember már elbizonytalanodik, hogy kinek higgyen. Most akkor a só hasznos vagy káros a szervezet számára? A kérdésre a válasz az, hogy először is nem mindegy, milyen fajta sóról beszélünk.

 

 

Minden konyhában ismerik: az asztali só

 

Aligha létezik olyan háztartás, ahol ne lenne fellelhető az asztali só. Hiszen az egyik legalapvetőbb élelmiszernek számít, rengeteg étel ízesítésére használjuk, és a legtöbben biztosan ismerik “A só” című magyar népmesét is, melynek legfőbb tanulsága, hogy a só az egyik legértékesebb dolog a világon.

 

Csakhogy erről a szóról sokan rögtön a finomított asztali sóra asszociálnak, amiről mára bebizonyosodott, hogy valójában több kárt okoz, mint hasznot. A feldolgozás során ugyanis kivonnak belőle minden értékes ásványi anyagot, így a végére csak a nátrium-klorid marad. Igaz, hogy ezt gyakran dúsítják például jóddal, de ez a jód sem természetes forrásból származik, hanem egy mesterséges anyag, így nem érvényesülnek a pozitív hatásai sem.

 

Az asztali sóhoz ráadásul legtöbbször tartósítószert is tesznek, így voltaképpen egy olyan anyag jön létre, aminek a fogyasztása semmiféle előnnyel nem jár, sőt, épp ellenkezőleg: dehidratálja a szervezetet, túlterheli a veséket, ödémásodást okozhat.

 

Tehát van igazság abban, hogy a só hatása a szervezetre káros, csak épp legtöbbször azt felejtik el hozzátenni, hogy ez csak a finomított konyhasóra értendő.

 

 

A Himalája só hatása a szervezetre

 

A Himalája só egy ősi, természetes anyag, a 250 millió évvel ezelőtt a Földet borító Tethys ősóceán maradványa, amely az idők folyamán felgyűrődött, és ma a Himalája hegység gyomrában található. 

 

Már a kinézete alapján is egyszerű megkülönböztetni az asztali sótól, hisz nem fehér, hanem rózsaszínes-narancssárgás árnyalatú. Ezt a színt a benne lévő több mint 84-féle értékes ásványi anyagnak köszönheti. A Himalája só a legtisztább és legjobb minőségű sóféle, melyet nem kezelnek különféle vegyszerekkel, hanem természetes formájában árusítanak.

 

Ennek köszönhetően számos kedvező élettani hatással bír. Először is a só által kibocsátott negatív ionok semlegesítik a levegőben található pozitív ionokat, így egy elektroszmog-mentes, tiszta, allergéneket sem tartalmazó közeget hoz létre. Ha a só hatásait a szervezetre ebben a formában akarjuk élvezni, akkor építsünk sótéglákból falat vagy akár egy komplett kis kamrát.

 

A só tüdőtisztító hatása révén csökkenti a légúti panaszokat, például az asztma, allergia, szénanátha tüneteit, de a sós vizes inhalálás akár egy egyszerű megfázás esetén is alkalmazható.

 

A bőrre is bátran használhatjuk, például fürdősó vagy arcpakolás formájában, hisz csökkenti az ekcémás tüneteket, helyreállítja a bőr pH-értékét, mélytisztító, és szabályozza a faggyútermelést, emiatt zsíros bőrre is kiváló. 

 

Fertőtlenítő, gyulladáscsökkentő tulajdonsága révén kezelhető vele a bőrgomba, a pikkelysömör, ülőfürdőként alkalmazva pedig kiváló természetes orvosság az aranyér és a nőgyógyászati fertőzések gyógyítására.

 

Az asztali sóhoz hasonlóan természetesen étkezési célra is használható. Amellett, hogy kiváló ételízesítő, számos, a szervezet számára fontos ásványi anyag (pl. jód, magnézium, kalcium) bevitelét is biztosíthatod vele.

 

A Himalája só tehát a bizonyíték arra, hogy a só számos kedvező hatással rendelkezik. 

 

Használd ki a Himalája só előnyeit!

 

Nézz körül webáruházunk kínálatában, és rendelj Himalája sót étkezési célra, otthoni wellnesshez vagy akár háziállataid számára!



Kosár0
Még nincsenek termékek a Kosárban.
Vásárlás folytatása
0