Környezetünk

A Himalája Sóház története több, mint 8 évvel ezelőttre nyúlik vissza. 2011-ben jött az ötlet, amelyet nem tudtunk és nem is akartunk elhessegetni magunktól. Szerettünk volna létrehozni egy olyan termék- és szolgáltatáscsomagot, amely hatással lehet az egészségtudatos gasztronómia mellett a belsőépítészeti kultúra minőségi fejlődésére is.

 

Valami olyat, amely meghatározó és szemet gyönyörködtető tulajdonságai mellett egészséges és innovatív környezetet biztosíthat minden generáció számára.


A Himalája Sóház és ami mögötte van

Amikor kinézel az ablakon és a szmogot vagy a temérdek autó kipufogógázának felhőjébe burkolózó házakat látod, fullasztó érzés járhatja át tested. Sajnos már nem abban a világban élünk, amelyben a természet és az ember összhangban és egymást kiegészítve együttműködően pulzált együtt. Az ember a technológia fejlődésével egyre távolabb került a természettől, ezzel kirekesztve és elhomályosítva annak jelentőségét. A borúlátás azonban nem a mi asztalunk. Az emberiség fejlődik, a dolgok folyamatosan változnak, hiszen a világ körforgásában egy dolog biztosan mindig állandó, az pedig a változás. Ebben a lüktető világban azonban kirajzolódott számunkra a lényeg.

 

Ha az emberiség ütemes átalakulását nem is lehet visszavinni a természetbe, attól még képesek lehetünk arra, hogy a természetet és annak csodáit újra az ember közvetlen környezetébe helyezzük.


Az ötlet a sokak által ismert mondáson alapulva gyakorlatilag formát öltött és működni kezdett: ha Mohamed nem megy a hegyhez, majd a hegy megy Mohamedhez.

A sólámpa és a sótégla jelentősége

A sólámpa és a sótégla jelentősége


Képzeld el, hogy a pakisztáni hegyekben kialakult sótömbök látványa és energiája egyszerűen szólva a házakba költözik. Kinek van ideje manapság hegyi tüdőtisztító túrákra járni? Tisztelet a kivételnek, a legtöbbünk nem ér rá ilyen különleges kiruccanásokra minden héten vagy hónapban. Vagy ha meg is teszi, sajnos nem elég gyakran ahhoz, hogy magába szívja a természet gyógyító hatását és elmerülhessen annak terápiás erejében. Mindez azonban már nem elérhetetlen. A Himalaja Sóház nap mint nap azon dolgozik, hogy ez a természeti csoda teret kapjon a lakberendezés világában. A sólámpák és a különböző méretű sótéglák beépíthetőségének köszönhetően különleges terek alakíthatók ki a tervezett épület bármely térségében. Mindemellett a téglák beépítésénél eszközölt fényhatások nyugtató és hangulatjavító eszközként is funkcionálnak a kialakított helyiségekben. Így a természetben tapasztalt energia egyszerre válik dizájnos alapelemmé és terápiás eszközzé, amely segítség lehet a légúti megbetegedések és a depresszió, illetve a hangulatingadozások megelőzésében, gyógyításában is.

A Himalája Sóház alapelve a minőség- és ügyfélközpontúság

A Himalája só gasztronómiában bizonyított hatása


A modern gasztronómiában mára már elengedhetetlen a magas minőségű és egészségtudatos táplálkozás figyelembevétele. A Himalája sónak az ételek fogyasztásánál és készítésénél való felhasználása jótékonyan hat az emberei szervezet biokémiai és biofizikai folyamataira egyaránt. Egyedi tulajdonságainak köszönhetően különleges és egyben mindennapi kiegészítő lehet azok számára, akik kiemelkedően odafigyelnek az általuk készített fogások íze mellett a tányérra került ételek egészségre gyakorolt hatására és minőségére is.

A Himalája Sóház alapelve a minőség- és ügyfélközpontúság


Az ötlet megszületése óta több magyar és mára már külföldi ügyfelünk is bizonyítja, hogy a Himalája Sóház ötlete nem volt hiábavaló. Fontos kiemelnünk, hogy érdeklődésünk nem csupán az egészséges, természetes dolgok felé irányul. Mindezek mellett feladatunknak érezzük a saját, illetve gyermekeink szempontjából is a fenntarthatóbb jövőhöz való hozzájárulásunkat is.

Mi nem csupán forgalmazzuk ezeket a termékeket, hanem hiszünk benne, hogy az ügyfeleinkkel ápolt közvetlen kapcsolat és a Himalája sótermékek magas minősége egy olyan rést tölt be a piacon, amely jelenleg és a jövőben is hosszú távú megoldást jelenthet a különleges és innovatív egészségmegőrzéssel összekapcsolt belsőépítészet és gasztronómia területén is.

Ismerkedj meg a Himalája Sóház különleges termékeivel, és ha bármilyen kérdésed akad, keress meg minket, szívesen állunk rendelkezésedre!

Érdeklődésünk nem csupán az egészséges dolgok felé irányul, feladatunknak érezzük a saját, illetve gyermekeink szempontjából is egy fenntarthatóbb jövőhöz való hozzájárulásunkat.

A megvalósítás nem feltétlenül nagy dolgokkal kezdődik:

Termékeink tárolásakor, raktározásakor keletkező hulladékokat szelektíven gyűjtjük

Igyekszünk gazdaságosan - felesleges többlet-csomagolóanyag keletkezését nem okozó, a tároláshoz használt gyűjtőkartonban történő kiszolgálását is biztosítani, vásárlási kedvezménnyel ösztönözve a kedves Vásárlót

Termékeink csomagolásának kialakításakor szintén igyekszünk figyelembe venni a környezetvédelmet, fürdősóink csomagolása az elmúlt évek során ennek szellemében változott: átalakítottuk, elhagytuk a korábban alkalmazott műanyag betekintő ablak kialakítását a kartonon, így mérsékelni tudtuk a keletkező műanyag hulladékok képződését

Rövidesen egy másik termékcsaládunknál újabb dobással készülünk ezen a téren, érdemes továbbra is velünk tartani!

Kosár0
Még nincsenek termékek a Kosárban.
Vásárlás folytatása
0