Éjszakai lámpa _blog cover

Miért hasznos az éjszakai lámpa, és hol érdemes elhelyezni?

Bár az éjjeli órákban ideális esetben teljes sötétségben pihenünk, azért sok olyan helyzet akad, amikor egy éjszakai lámpa kifejezetten hasznos lehet. Ám közel sem mindegy, hogy milyen fényforrást használunk erre a célra, hiszen ha rosszul választunk, az kihat az alvásunk minőségére is.

 

 

Milyen az ideális éjszakai lámpa?

 

Ne feledjük, hogy ezeknek a fényforrásoknak nem az a célja, hogy mindent pontosan lássunk velük, mint ahogy azt például az asztali lámpák vagy a konyhapult-világítás esetében megszoktuk. Az éjjeli fények lényege csupán annyi, hogy ne vaksötétben kelljen botorkálni, ha bármi miatt felkelünk, hanem irányt mutassanak, ugyanakkor az erősségük mégse legyen zavaró.

 

A Himalája sóból készült éjszakai lámpák ideálisak erre a célra, hiszen a sótömb belülről megvilágítva halovány, kellemes árnyalatú rózsaszínes-narancssárgás fényt ad. A kompakt méretű fényforrásokat közvetlenül a fali konnektorba kell dugni, és nincs szükség hozzájuk külön asztalkára, mint egy éjjeli lámpa esetében.

 

Akár utazásra is magunkkal vihetjük, hiszen egy idegen környezetben még nehezebb a sötétben tájékozódni, ha pedig olyan a szállásunk, hogy az egész család egy légtérben alszik, akkor a csillár felkapcsolásával mindenkit felébresztünk. 

 

És hogy otthon hol tesz jó szolgálatot egy ilyen lámpa? Nos, például az alábbi helyiségekben: 

 

 

Gyerekszoba

 

A kisbabáknál még természetes, hogy nem alusszák végig az egész éjszakát, hanem többször is felébrednek, mert éhesek, szomjasak vagy tisztába kell őket tenni. Célszerű tehát gyenge, de állandó fényt biztosítani a gyerekszobában, hogy ha a pici felsír, akkor rögtön felvehessük, ne pedig a villanykapcsolót kelljen keresgélni a vaksötétben. 

 

Nagyobb gyerkőcöknél pedig azért praktikus az éjszakai lámpa, mert előfordulhat, hogy félnek a sötétben, hiszen a gyermeki fantázia igen élénk, sok olyasmit is életre kelt, ami valójában nincs ott. Ha viszont félhomály van a szobában, akkor csemetéink megnyugodhatnak, hogy egy szörny sem settenkedik elő a szekrény mögül, hogy megijessze őket.

 

 

Közlekedő, folyosó

 

Több oka is lehet annak, hogyha éjjel felkelünk: lehet, hogy megszomjazunk, vagy ki kell mennünk a fürdőszobába, vagy valamilyen zajt hallunk odakintről. Persze ilyen esetben fel lehet kapcsolni a folyosón a lámpát, csakhogy az éles fény egyrészt elvakít, másrészt hamar kiűzi az álmot a szemünkből, így nehezebben alszunk majd vissza. 

 

De ha irányfényként egész éjjel világít egy Himalája Sólámpa, akkor nem szükséges felkapcsolni a többi villanyt, hiszen nélkülük is elég világos lesz ahhoz, hogy tájékozódjunk.

 

 

Fürdőszoba, WC

 

A kismamák, idősek és az emésztési zavarral élők általában éjjel is többször meglátogatják a mellékhelyiséget. Ám elég néhány percet eltölteni egy erősen megvilágított helyiségben ahhoz, hogy felboruljon a szervezetünk bioritmusa, és kimenjen az álom a szemünkből. 

 

Különösen a kékes fényű lámpák okoznak ilyen problémát, hiszen ezek a napfényhez közeli színhőmérsékletűek, ezáltal azt az érzetet keltik, hogy nappal van. Helyezzünk el éjszakai fényeket vagy Himalája sólámpákat a fürdőben és a WC-ben, így nem lesz szükség a rendes világítás felkapcsolására.

 

 

Konyha

 

Időnként mindenkivel előfordul, hogy kiszáradt torokkal, szomjasan ébred. Ha nincs kéznél egy pohár víz az éjjeliszekrényen, akkor bizony ki kell menni érte a konyhába. 

 

Mivel ebben a helyiségben fontosak a jó látási viszonyok, ezért általában erős fényű izzókkal van felszerelve, de amennyiben a Himalája sótermékek közül választottunk egy szép éjszakai lámpát, amit itt helyeztünk el, akkor semmi szükség nem lesz arra, hogy a villanykapcsoló után nyúljunk.



Kosár0
Még nincsenek termékek a Kosárban.
Vásárlás folytatása
0