Kezdődik a tanév - immunerősítésre van szüksége az egész családnak!

Kezdődik a tanév – immunerősítésre van szüksége az egész családnak!

Csaknem fél éve nem járnak az iskoláskorú gyerekek közösségbe a pandémia miatt. Sok szülő inkább az óvodába sem vitte eddig a legkisebbet. Még ha el is utaztunk nyaralni, mondhatni burokban voltunk mostanáig, nem kérdés, hogy erősíteni kell az immunrendszerünket.

Hónapokon át éltünk jóval lassabb módon és elzártabban, mint valaha korábban az életünk során. Az iskolakezdés meg amúgy is mindig nagyobb hajrával jár, mint az átlagos hétköznapok, ami bizony hatással lehet a lelkünkre, szervezetünkre.

Szeptember első hetétől újra órára kell ébrednünk, és kelnünk is. Időre be kell érni az óvodába, iskolába és sok felnőttnek a munkahelyére is. Nem mindenkinek jut home office. Az utazás, a tanítás, a munka során több emberrel érintkezünk, mint eddig az elmúlt félévben, óhatatlan, hogy az eddig védett szervezetünk most ne találkozzon mindenféle nyavalyával. Ami ellen jobb, ha felvértezzük magunkat.

Vitaminok mellett

Bevett szokás, hogy a nyári gyümölcs és zöldséghajrá ellenére is, az iskolakezdésre elkezdjük tolni magunkba a különféle vitaminokat. Az indokok között szerepel, hogy a zöldek nem tartalmaznak elég vitamint és nyomelemet, illetve, hogy felvértezzük magunkat a hűvösebb időjárásra, amire borulhat az ég szeptembertől. (Bár évről-évre elmondhatjuk, egyre hosszabb az indián-nyár)

Manapság számtalan megoldás közül választhatunk, milyen vitaminkészítménnyel kívánjuk pótolni az esedleges vitaminhiányt. Ám másként is ringbe szállhatunk a megelőzés oldalán, a kórokozókkal szemben. Ilyen megoldás az is, ha sószobába járunk, vagy az otthonunkba visszük a pakisztáni hegyekből kibányászott sótömböket. De előbb még maradjunk a szájon át bevihető alternatíváknál:

Számos gyógynövény, zöldfűszer áll a rendelkezésünkre, amit gyerekeknek is szabad fogyasztaniuk. Ilyenek a kakukkfű, a menta, a csipkebogyó, csalán (nagyobbaknak, óvatosan), az erdei szeder levél, a feketeribiszke levél, a bodzavirág, a hársfavirág és a citromfű.

Melyeket teának megfőzve, ételbe rakva Himalája Étkezési Sóval fűszerezhetünk. Törjük össze a fűszereket Himalája Sómozsárban vagy grillezzük meg az immunerősítő fokhagymát, hagymát a Himalája Só Sütőlapon. Jótékonyan hat a test biokémiai és biofizikai folyamataira. Kívül-belül hidratál és támogatja immunrendszert. Energetizál és egyensúlyba hoz. Jelentősége éppen ezért a gasztronómiában különösen meghatározó, nem ok nélkül szavazott bizalmat ennek a különleges sónak számos neves séf és szakács.

 

Az akadálytalan légzésért

A nyár végi és ősz eleji allergéneknek is jobban ki lehetünk téve a mindennapokban, ahogyan beindul a verkli. Eddig otthon védve voltunk, de a napi utazástól találkozhatunk más pollenekkel is, amire ha érzékenyek vagyunk, akkor azok szintén irritálhatják a légutainkat. Nem beszélve arról, hogy a több mozgással és emberekkel való találkozás során újra jobban ki leszünk téve a különféle bacilusoknak és vírusoknak is .

A Himalája Kristálysó felső légúti betegségek tüneteinek enyhítésére kiválóan alkalmas. A speciálisan kialakított és megvilágított sósziklából, sótömbből épített, megfelelő páratartalommal és hőmérséklettel rendelkező sószoba, sóbarlang nagyvárosi környezetben is lehetőséget nyújt a légúti panaszok csökkentésére.

A felülfertőzés veszélye csökken, ha Himalája Sófalat építünk az otthonunkba, vagy más Himalája Sóból készült berendezési tárgyat használunk rendszeresen: csiszolatlan vagy csiszolt sólámpákat, sómécseseket, amelyek tisztítják az otthonunkban lévő levegőt és így a légzőrendszerünket is.

 

Szerző: Polgár Ágnes
Forrás: Édenkert
Kép: HimalájaSóház

 

Kosár0
Még nincsenek termékek a Kosárban.
Vásárlás folytatása
0